Suhajdáné Urbán Veronika PhD; Bugris Valéria PhD

Hízás-fogyás, öregedés

A februári cikkünkben leírtuk azokat a korai kutatásokat, amelyek arra utalnak, hogy egy csökkentett, de legalábbis kontrollált kalóriabevitellel a legegyszerűbb élőlényektől a bonyolultabbakig el lehet érni az egészség- és az élettartam növekedését. Ennek alapvető oka, hogy bizonyos „hosszúélet-kapcsolók” a jelutak mentén éppen a „nélkülözés/viszontagság-szignálok” hatására kapcsolnak be. Nem szükséges azonban konkrétan nélkülöznünk semmit, amire szükségünk van, de az a túlfogyasztás, ami a modern embert jellemzi, az alapvető sejtes takarító funkciók időnként szükséges bekapcsolását lehetetleníti el.
Felmerült, hogy akár emberre is alkalmazhatóak lehetnek, kellő körültekintéssel, a kalória-megszorító beavatkozások a jó cél érdekében. Ezzel kapcsolatban azonban, főleg idősebb korban, nagyon nagy óvatosság szükséges, mert könnyen áteshetünk a ló másik oldalára, izomvesztés és a szervezet legyengülése lehet az eredmény. Ez pedig egyáltalán nem vezet élettartam növekedéshez. Éppen ellenkezőleg!
Ezeket a figyelmeztetéseket előre bocsátva, abban bízunk, hogy senki nem kezd fejvesztett koplalásba, de egy óvatosabb önmérséklet lehet, hogy jó konklúzió lesz, ha megnézzük az adatokat. Mérjük fel tehát a helyzet súlyosságát az emberiség túltáplálkozásával kapcsolatban! Vegyük át azt is, hogy miért is veszélyeztetik ezek a szokásaink a hosszú, egészséges élet kilátásait.

Elhízásjárvány úgy is mint ikerjárvány

A statisztikák azt bizonyítják, hogy az iparosodott társadalmakban egy valóságos elhízásjárvány ütötte fel a fejét az utóbbi 50-60 évben. A Világegészségügyi Szervezet (WHO) összesítései szerint 1975 óta megháromszorozódott az elhízottak száma a világon. Mennyi elhízott volt régen és most? Az elhízás előfordulása a Földbolygón az 1980-as 4,6%-ról 2019-re 14,0%-ra nőtt. Természetesen nem egyformán alakulnak a mérőszámok a különböző országokban. Az amerikai és az európai régióban a legmagasabb az elhízás előfordulási gyakorisága, és az Egyesült Államokban és Oroszországban él a legtöbb elhízott ember. A Covid-19 pandémia legsúlyosabb éveit követően közzétett adatok szerint, az elhízás, mint egy háttér-, vagy iker-pandémia még súlyosabbá vált a legutóbbi időkben (Boutari & Mantzoros, 2022). Sokak számára, különösen a nagyvárosban élők számára a pandémia évei még több egészségtelen étel fogyasztásával és még kevesebb testmozgással jártak. Ráadásul, a túlsúlyos vagy elhízott emberek körében a szövődmények és a Covid-halálozás is magasabb arányokat mutatott, mint a normál testsúlyúak körében. A Covid pandémiával egy fontos figyelmeztetést kaptunk arra nézve, hogy az elhízás fokozott egészségi kockázatot jelent több társbetegségben, elsősorban az elhízással járó gyulladás-növekedés okán (de Leeuw et al., 2021).
Közelítve hozzánk, magyarokhoz, Európa területén a polgárok 60%-a túlsúlyos vagy elhízott és ez alól egyáltalán nem kivétel Magyarország sem, az Eurostat adatai szerint. Tehát míg ötven éve, ha körülnéztünk a strandon, alig-alig láttunk egy-két elhízott embert, ma pedig több mint minden második fürdőző, napozó túlsúlyos vagy elhízott.

Az is hízik, aki (látszólag) nem?!

Szokásunk azt mondani a vékony testalkatúakra, hogy szerencsés, jó géneket örökölt, annyit eszik, amennyit akar, és nem hízik. Nem minden esetben igaz ez, sőt!
Az elhízás ugyanis többféleképpen megvalósulhat az újabb kutatások szerint. Lehet „külső” és látványos, de lehet „belső”, láthatatlan, de akár még veszélyesebb az egészségünkre nézve. A „külső” elhízás alatt a külső szemlélő számára is jól látható, a bőraljában felgyarapodott zsírszövet megjelenését értjük. A „belső” elhízás kívülről nem látszik. Akár a vékony testalkatúak egy részében is jelen lehet ez a zsigerek között és bennük rejtve maradó, ún. zsigeri zsír. A leggyakoribb, leggyorsabban kialakuló és talán a legveszélyesebb zsigeri zsír, amikor a májsejtek telnek meg fokozatosan zsírral. Ez a jelenség betegségként is felismerésre került, mint nem-alkoholos zsírmáj betegség (non-alcoholic fatty liver disease, NAFLD), melynek előrehaladottabb formája a nem alkoholos zsírmájjal összefüggő májgyulladás (non-alcoholic steatohepatitis, NASH), ennek pedig már fibrózis és májrák is lehet a következménye. A jelenséget először csak 1980-ban írták le a Mayo Klinikán Ludwig és munkatársai (Ludwig et al., 1980). A betegek nem voltak súlyosan elhízottak! A többi orvos csak fokozatosan ismerte fel a NAFLD jelentőségét, de kénytelenek voltak, mivel egyre nagyobb számban találkoztak olyan előrehaladott májbetegségben szenvedő pácienssel, akik nem voltak sem alkoholisták, sem vírusos hepatitiszben nem szenvedtek. Mára az NAFLD-t jelentős egészségügyi problémának tekintik (Drew, 2017), és kiderült, hogy akár gyerekekben is jelen lehet (Schwimmer et al., 2006). Az NAFLD előretörése hasonlóan megdöbbentő számokat és ijesztő ütemű növekedést mutat, mint a hagyományosabban, BMI-vel mérhető elhízás (Riazi et al., 2022). A kettő egyáltalán nem független egymástól, tehát az elhízottaknak is lehet zsírmája, de nem feltétlenül kell elhízottnak lenni hozzá. A becslések szerint az emberek legalább 5%-a szenved NAFLD-ben és az NAFLD-sek 20%-a vékony (Kuchay et al., 2021). A férfiakban az NAFLD előfordulása magasabb mint a nőkben, bár a nőknél a külső, bőraljában megfigyelhető elhízás gyakoribb, mint a férfiakban, tehát az emelkedett BMI is gyakoribb náluk. A különbségek későbbi életkorban, a menopauza után kiegyenlítődnek.
Mi lehet a nemek közötti különbség oka? A hölgyeknél evolúciós okokból, a sikeres utódgondozáshoz szükséges tejtermelés biztosítására, úgymond van hely bőven a bőraljában, hogy betárolják a feleslegben elfogyasztott kalóriákat. A női hormonok védelmet jelentenek a menopauzáig a komolyabb anyagcsere problémák ellen. Az uraknak inkább a jelentősebb izomzat hozott evolúciós előnyt, így az ő szervezetük mégannyira nincs berendezkedve az olyan mozgásszegény életmódra, ami közben bőven jut a kalóriadús ételekből. Ők jártak inkább vadászni, használták az izmaikat és többnyire csak egy sikeres vadászat esetén ehettek bőségesen! Ma az izmok használata a legkevésbé sem előfeltétele a jó vacsorának.
Veszélyes-e a májban tárolt zsír, akkor is, ha nem vagyok túlsúlyos? Egyértelműen, hisz a májunk létfontosságú szerv, a zsír pedig gátolja sokrétű feladata elvégzésében, nem is beszélve a későbbi szövődményekről (ld. fent). A legújabb adatok arra utalnak, hogy a vékony, de NAFLD-ben szenvedő egyének az elhízás hiánya ellenére hasonló kardiovaszkuláris és rákhoz kapcsolódó halálozást mutatnak, mint az elhízott NAFLD-ben szenvedő egyének. A sovány és elhízott NAFLD-s betegekre egyaránt jellemzőek szénhidrát- és zsíranyagcsere-rendellenességek, de eltérnek egymástól az elhízásra való genetikai hajlam, a testösszetétel, a bélmikrobióta tekintetében. Különösen aggasztó adat, hogy az NAFLD a vékony testalkatúakban még jobban növeli a bármi okból bekövetkező halálozás kockázatát, mint azoknál, akik látványosan híznak (Kuchay et al., 2021).
Mindezt mi úgy értelmezzük és fogalmazzuk meg hétköznapi nyelvezettel, hogy akinek és ameddig lehetősége van a többletkalóriákat a bőraljába tárolni, vagyis látványosabban hízni, addig kisebb az esélye arra, hogy a többletkalóriák belső szervi és súlyosabb problémákat okozzanak. Különösen igaz ez a fiatalabb hölgyekre, akiknek természetes okokból nagyobb a bőralja-zsírtároló-kapacitásuk. Összefoglalva tehát, a zsírtartaléknak a bőraljában van a helye, a zsigerekben életveszélyessé válhat.
Hogy mi köze ennek az öregedéshez? Sajnos a relatíve egészséges elhízás, ami még nem, vagy alig jár metabolikus problémákkal, idősödve hajlamos átalakulni abba a típusba, amelyik már komoly egészségkockázatokat hozhat (Iacobini et al., 2019). Ez lehet az oka annak, hogy a menopauzába lépő hölgyeket sem védi tovább a korábbi evolúciós előny.

Elhízás, cukorbetegség és a vezető halálokok összefüggése. Romló statisztikák:

Számos bizonyíték utal arra, hogy az elhízás, legyen az külső, és/vagy belső, megrövidíti az életünket, és mindenképpen korunk egyik legnagyobb egészségügyi kihívása. Az emberiség életének kezdetén még gyakoriak voltak az éhezések, de mára többen halnak meg túltápláltságtól, mint alultápláltságtól („Global burden and strength of evidence for 88 risk factors in 204 countries and 811 subnational locations, 1990-2021: a systematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2021,” 2024). Nem kérdés ma már, hogy az elhízás és a cukorbetegség összefügg. Az sem kérdés, hogy a kardiovaszkuláris és a rákkockázat együtt emelkedik az elhízásssal, a BMI-vel, illetve a rossz sejt szintű anyagcserével. A WHO elemzéseiből származó adatok szerint a cukorbetegek száma az 1990-es 200 millióról 2022-re 830 millióra emelkedett! A cukorbetegség vakságot, veseelégtelenséget, szívrohamot, agyvérzést okozhat és alsó végtagi amputációhoz vezethet. A cukorbetegség és a cukorbetegség okozta vesebetegség 2021-ben több mint 2 millió ember haláláért volt felelős és a szív- és érrendszeri halálozások mintegy 11%-át a magas vércukorszint okozta. (https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/diabetes)

Miért fogyasztja vajon túl az emberek többsége a kalóriákat? És hogyan vezet ez a súlyos egészségügyi problémákhoz?

Hogy miért eszünk ennyit? Ennek a kérdésnek minden részletét most nem tudjuk kitárgyalni, de gondoljunk csak bele! Minden miatt, helyett és mindenféle alkalomból eszünk. Eszünk, ha gyászolunk, ha elfáradunk, ha örülünk és erősnek érezzük magunkat, ha találkozunk másokkal, vagy akkor is, ha magányosak vagyunk. De akár egyensúlyeltolódásainkban is, a szervezetünk evésre sarkallhat evolúciós okokból: egyél amikor csak lehet, de ha bármilyen baj van, és megteheted, egyél még többet, mert lehet, hogy leterhelten, betegen nem jutsz majd táplálékhoz – okoskodik. Kissé leegyszerűsítve, ezért vezethet túlevéshez bármiféle eltolódás az optimális működésektől: az inzulinrezisztencia, a krónikus stressz (a kortizol és katekolaminok túl, majd alultermelése), a krónikus gyulladás, a szexuálszteroidok egyensúlyának felborulása, a pajzsmirigy működés elégtelensége, vagy az alvásproblémák, de még a túledzés is. Valójában az öregedés maga is hizlal, hisz eltolódást jelent az optimálistól. Kézenfekvő, hogy ezzel is foglalkoznia kell annak, aki egészségesen szeretne öregedni.
Egyáltalán nem elhanyagolható szempont az sem, hogy mivel is csillapítjuk manapság az étvágyunkat. A könnyen elérhető, olcsó, vagy agyon-reklámozott élelmiszerek többsége nem egészséges. Az alacsony minőségű, ultrafeldolgozott táplálékok közös jellemzője, hogy gyorsan megemelik a vércukorszintet, ami próbára teszi a szervezet alkalmazkodóképességét. Ráadásul, könnyen rá is lehet szokni, függőséget okozhatnak. Bizonyítékok mutatnak arra, hogy endogén opioidok és a dopamin termelés is nő a cukorfogyasztás hatására, tehát a cukor hatása definíció-szerűen megegyezik a kábítószerek hatásaival (DiNicolantonio et al., 2018).
A túl gyorsan és túlságosan megemelkedő vércukorszint, gyors és erőteljes inzulinválaszért kiált. A túl sok cukor a vérben, már csak az ozmotikus koncentráció megemelkedése miatt is, fenyegetést jelent gyakorlatilag minden működésünkre. Az inzulin az a hormon, ami képes a vércukorszintet lecsökkenteni, mert segít bejuttatni a sejtekbe a cukrot, hogy ott azonnali energiaforrásként, vagy tartalékokba építésre használódjon fel. Igen ám, de csak addig mehet ez így, amíg van hova bepakolni a felesleget. Egy szint felett a sejtek eltelnek és már nem hallgatnak az inzulinra, azaz inzulin rezisztensek lesznek. Ezért a hasnyálmirigy még több inzulint fog termelni, hisz létszükség, hogy a cukor eltűnjék a vérből. Nagy nehezen betuszkolja az utolsó felesleges cukormolekulákat is a sejtekbe, de a megemelkedett inzulinszint megmarad. Amiből sok van, arra nem figyelnek annyira oda a sejtek, tehát az inzulinrezisztencia is marad. A normális anyagcsere fenntartására alapból több inzulin használódik. Évekig, évtizedekig. Az inzulinrezisztens sejtek ráadásul nem tudnak optimálisan működni és folyton éhesek, hisz legalább részlegesen süketek (értsd: rezisztensek) a fő energiaforrást bejuttató jelre, az inzulinra. És itt harap a farkába a kígyó, mert természetesen újra a könnyen felszívódó, magas cukortartalmú ételek csábítanak. Érthető, hisz a sejt szintű energiahiány is jelenthet veszélyt és sürgető késztetésként fordítódik le. Ez a napjainkra jellemző metabolikus káosz legalapvetőbb ördögi köre. A legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint, egyszer a hasnyálmirigy kimerül, elfárad, inzulin-termelő sejtjei egy része akár el is pusztulhat. Amiből eddig túltermelés volt, most hiány lesz, és inzulin hiányában eljutunk a kettes típusú cukorbetegséghez, annak minden következményével. Ez mikor következik be? Ez már tényleg genetika kérdése. Aki sokáig el tudja pakolni a felesleget a bőraljába, az előszőr „csak” látványosan meghízik. Aki erre genetikusan képtelen, kénytelen ott betárolni, ahova első körben megérkezik, és az a szervünk a májunk. Kész is van az NAFLD, aztán a NASH, aztán talán a májzsugor és a májrák. Ezek sem jó kilátások. Minden raktár betelik, minden inzulin elfogy egyszer. De az inzulinrezisztencia addig is ártalmas, mert növeli minden, az emelkedő életkorral is kapcsolatos krónikus problémák előfordulását, növeli a gyulladást. Tehát öregít. Tehát tennünk kell ellene valamit!
Hogyan léphetünk ki a napjainkra jellemző metabolikus káosz ördögi köréből? Házi feladat
Átolvasva ezt az ok-okozati sort, vagy inkább ördögi kört arra kérünk mindenkit, hogy igyekezzen csak színtiszta logikával megtalálni a megoldást, megoldásokat. Vajon hogyan léphetnénk ki idejekorán a lefelé haladó spirálból mindössze életmód beavatkozásokkal? Biztosak vagyunk benne, hogy mindenkinek lesznek jó ötletei!

Hivatkozások:

Boutari, C., & Mantzoros, C. S. (2022). A 2022 update on the epidemiology of obesity and a call to action: as its twin COVID-19 pandemic appears to be receding, the obesity and dysmetabolism pandemic continues to rage on. Metabolism, 133, 155217. https://doi.org/10.1016/j.metabol.2022.155217
de Leeuw, A. J. M., Oude Luttikhuis, M. A. M., Wellen, A. C., Müller, C., & Calkhoven, C. F. (2021). Obesity and its impact on COVID-19. J Mol Med (Berl), 99(7), 899-915. https://doi.org/10.1007/s00109-021-02072-4
DiNicolantonio, J. J., O’Keefe, J. H., & Wilson, W. L. (2018). Sugar addiction: is it real? A narrative review. Br J Sports Med, 52(14), 910-913. https://doi.org/10.1136/bjsports-2017-097971
Drew, L. (2017). Fatty liver disease: turning the tide. Nature, 550(7675), S101-S101. https://doi.org/10.1038/550S101a
Global burden and strength of evidence for 88 risk factors in 204 countries and 811 subnational locations, 1990-2021: a systematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2021. (2024). Lancet, 403(10440), 2162-2203. https://doi.org/10.1016/s0140-6736(24)00933-4
Iacobini, C., Pugliese, G., Blasetti Fantauzzi, C., Federici, M., & Menini, S. (2019). Metabolically healthy versus metabolically unhealthy obesity. Metabolism, 92, 51-60. https://doi.org/10.1016/j.metabol.2018.11.009
Kuchay, M. S., Martínez-Montoro, J. I., Choudhary, N. S., Fernández-García, J. C., & Ramos-Molina, B. (2021). Non-Alcoholic Fatty Liver Disease in Lean and Non-Obese Individuals: Current and Future Challenges. Biomedicines, 9(10). https://doi.org/10.3390/biomedicines9101346
Ludwig, J., Viggiano, T. R., McGill, D. B., & Oh, B. J. (1980). Nonalcoholic steatohepatitis: Mayo Clinic experiences with a hitherto unnamed disease. Mayo Clin Proc, 55(7), 434-438.
Riazi, K., Azhari, H., Charette, J. H., Underwood, F. E., King, J. A., Afshar, E. E., Swain, M. G., Congly, S. E., Kaplan, G. G., & Shaheen, A. A. (2022). The prevalence and incidence of NAFLD worldwide: a systematic review and meta-analysis. Lancet Gastroenterol Hepatol, 7(9), 851-861. https://doi.org/10.1016/s2468-1253(22)00165-0
Schwimmer, J. B., Deutsch, R., Kahen, T., Lavine, J. E., Stanley, C., & Behling, C. (2006). Prevalence of fatty liver in children and adolescents. Pediatrics, 118(4), 1388-1393. https://doi.org/10.1542/peds.2006-1212